#ellenzéki előválasztás
Török Gábor: Az ellenzék eddigi legkomolyabb lépése az előválasztás
A pártrendszerre is komoly hatása lesz a politológus szerint annak, hogyan ér véget az ellenzéki előválasztás.
hvg.hu

DK-kongresszus: Gyurcsány szerint alacsony a mérce a Fidesz után, Dobrev pontokba szedte az ellenzék feladatait
Dobrev-dicshimnuszok és végtelenségig ismételt szlogenek: így lehetne jellemezni a Demokratikus Koalíció kampánynyitó pártkongresszusát. A miniszterelnök-jelölt Dobrev Klára mögé felsorakozó ellenzéki párt szerint nem az a kérdés, hogy a 2022-es választást meg tudják-e nyerni, hanem az, hogy az Orbán-rendszert ki tudják-e irtani.
Nagy Iván László

Media1: Nem minden párt szeretné az RTL Klubon látni az előválasztási vitát
A lap szerint az RTL Klub is közvetítené a miniszterelnök-jelöltek vitájának egyik alkalmát, de az MSZP és a DK nem lelkes az ötlettől. A két párt tagad, a tévécsatorna pedig nem kommentálta az értesüléseket.
hvg.hu

Fekete-Győr András nem lép vissza, szerinte van esélye
A Momentum miniszterelnök-jelöltje végig viszi az előválasztást. Most a negyedik legnépszerűbb jelölt az ellenzéki versenyben, de szeretne harmadikként a második fordulóba is bejutni.
hvg.hu

Miniszterelnök-jelölti aláírásgyűjtés: Jakab 20 ezer közelében, valaki csak ezernél jár
Miután már két miniszterelnök-jelölt is átlépte a jelöltséghez előírt 20 ezres ajánlószámot, megnéztük, a többiek mennyi aláírást gyűjtöttek. Vannak egészen meglepő eredmények is.
Karácsony Gergely után Dobrev Klárának is összegyűlt a húszezer ajánlás
Hivatalosan is indulhat az előválasztáson miniszterelnök-jelöltként a Demokratikus Koalíció politikusa, aki két nappal az aláírásgyűjtés kezdete után elérte a minimumot.
hvg.hu

Karácsony minden vetélytársát kész támogatni ajánlásával
Két miniszterelnök-jelöltnek, Márki-Zay Péternek és Jakab Péternek már aláírt Karácsony Gergely, és ha arra jár, a többiek ajánlóívét is aláírja, mert „ez a demokrácia”.
hvg.hu

Ellenzéki jelöltet támogatott? Ne lepődjön meg, ha valaki felhívja!
Aláírásgyűjtésbe kezdett az ellenzéki előválasztás 265 képviselőjelöltje és 7 miniszterelnök-jelöltje, hogy megszerezzék a végleges jelöltté váláshoz szükséges számú ajánlást. Van, akinek ez már néhány óra alatt sikerült, de mindenkinek van rá két hete. Az ajánlásokat szúrópróbaszerűen, telefonhívással ellenőrzik majd.
Már az előválasztás első napján kézzelfogható volt a feszültség Zuglóban
Több ismert ellenzéki politikus is beállt Hadházy Ákos mögé, aki a jogi felelősségrevonás motívumára építené az előválasztást, derült ki a Momentum hétfő délutáni kampányeseményéről. A Tóth Csaba-viszály már most érezhető: a kerület jelenlegi országgyűlési képviselőjének emberei az utcafórumon estek neki Hadházynak.
Nagy Iván László

Karácsonynak máris összegyűlt a 20 ezer aláírása
Az egyéni képviselőjelölteknek 400 aláírásra van szüksége, a miniszterelnök-jelölteknek 20 ezer kell.
hvg.hu

Megkezdődött az előválasztás: Dobrev miniszterelnök-jelölti vitákat dobott be, Karácsony parkolópályára tenné a pártokat, Jakab szerint rendszerváltásra van szükség
Két hetük van az ellenzéki jelölteknek a szükséges aláírásokat összegyűjteni az előválasztási induláshoz, ennek jegyében a pártelnökök országos turnékba kezdtek hétfőn, önmagukat, pártjukat, és az összellenzéki ambíciókat promótálva.
Nagy Iván László

Elkaszálták a kiugrott DK-s civil regisztrációját az ellenzéki pártelnökök
Csak a Momentum állt ki Katanics Sándor mellett, aki civilként indult volna az ő támogatásukkal. Az ellenzéki pártelnökök azonban leszavazták. A Momentum a DK kicsinyes bosszújáról beszél.
hvg.hu

Befutott az előválasztásra egy hetedik miniszterelnök-jelölt is
Nyilvántartásba vették az ellenzéki előválasztás újabb miniszterelnök-jelöltjét, Ecsenyi Áront, a Le az Adók 75%-ával Párt elnökét.
hvg.hu

Újabb miniszterelnök-jelölt jelentkezett az előválasztásra, de ő sem gondolja, hogy indulhat
A Le az Adók 75%-ával nevű mikropárt elnöke, a februárban az üzletnyitásokért tartott tüntetések szervezője is miniszterelnök-jelölt szeretne lenni, de ehhez attól a párttól kért támogatást, amelynek már megvan a saját miniszterelnök-jelöltje.
Kik a százmilliókon ülő miniszterelnök-aspiránsok? Az ellenzéki jelöltek zsebében turkáltunk
Fekete-Győrnek szinte semmije nincs, Jakab legalább jól keres, Karácsony sokkal tartozik, Márki-Zay nem panaszkodhat, de ha azt gondolná, hogy Dobrev tehetős, nézze meg, mije van Pálinkásnak. Az előválasztáson induló képviselőjelöltek közt pedig van, aki 500 plüssmackóról, luxusautóról, vitorlásról vagy éppen játékgépekről adott számot.
„Azt gondolták, Karácsony simán begaloppozik, nemrég realizálták, hogy ez nincs így”
Több forrásunk szerint is túl magabiztos volt Karácsony Gergely környezetének egy része a főpolgármester esélyeit nézve az előválasztáson. A második fordulóban ettől függetlenül még nyerhet, de kérdés, milyen alkuk jönnek addig. Ha minden pletyka bejön, amit hallottunk, fordulatos lesz a küzdelem.
Windisch Judit

Fekete-Győr: A Momentum a választókerületek több mint felében elindul az előválasztáson
A Momentum 56 jelölttel és egy miniszterelnök-jelölttel indul neki az előválasztásnak – utóbbi, Fekete-Győr András be is jelentette az előbbieket. A minap a Demokratikus Koalíció közölte, hogy már félszázhoz közeli jelöltjük regisztrált az ellenzéki előválasztásra.
hvg.hu

144 indulót vett eddig nyilvántartásba az Országos Előválasztási Bizottság
Több tucat, a hat szervező párton kívüli jelölt is bejelentette indulását.
MTI / hvg.hu

Márki-Zay: Felkészültünk egy választási párt létrehozására
A pártok felkészültek erre a lehetőségre.
hvg.hu
